Stephen R. Covey könyvét, A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása címűt, nem azért vettem kézbe, mert a címe meggyőzött. Hanem annak ellenére.
Vannak dolgok, amik nem sürgősek, – de ettől még égetően fontosak. Az önfejlesztés is ilyen. Nem jön érte senki. Nem kopogtat. Nem küld határidőt. Csak akkor veszed észre a hiányát, amikor már késő. Amikor úgy érzed, például, hogy egy-egy élethelyzet újra meg újra visszatér – és te még mindig ugyanúgy állsz hozzá, mint évekkel ezelőtt.
Az olvasás tipikusan nem sürgős, de fontos dolog. Covey időmátrixában ez a második kvadráns – az a zóna, ahol azok a dolgok vannak, amelyek valóban számítanak, mégis gyakran elhalasztjuk őket. Önismeret. Kapcsolatok. Gondolkodás. Mozgás. Csend. És igen, az olvasás is. Mert olvasni – nem görgetni, átfutni, nemcsak rápillantani– idő kell.
Figyelem kell. Jelenlét kell. És pont ezért nem csináljuk. Mert nem éget a határideje.
Csak a hiánya fáj később.
Miért?
Mert amit nem olvasol el, azt lehet, hogy soha nem tudod meg. És amit nem tudsz meg, azzal nem tudsz szembenézni. Az olvasás nemcsak információ, hanem belső térkép. Nemcsak másokhoz visz közelebb, hanem magadhoz is. Ha nem olvasol, akkor esélyes, hogy ugyanazokat a válaszokat fogod adni. Ugyanazokat a hibákat ismételni. Mert nem jön be új nézőpont. Nem tágul a világod.
És nem azért, mert hülye vagy – hanem mert nem frissíted a szoftvert. Egy jó könyv nem elmondja, mit gondolj, hanem segít újra kérdezni, megkérdőjelezni. És ezt nem pótolja semmi. Ezt nem tudja a TikTok, sem a 3 perces podcast, de még az AI sem.
Én már gyerekként is sokat olvastam, persze nem azt, amit kellett volna. Legalábbis a tanáraim szerint nem. Amikor hetedik-nyolcadikban kötelező olvasmányként megkaptuk a Mester és Margaritát, teljes érdektelenséggel néztem rá. Nem azért, mert rossz könyv. Hanem mert nem egy 13 éves gyereknek való. Aki ezt akkor a tantervbe írta, az vagy Bulgakovot nem értette, vagy a gyerekek lelkét. Vagy egyiküket sem.
Pár évvel később a kedvenc könyvem lett. Értettem meg valamit: olvasni csak az fog, akinek élmény. Akit megragad. Aki nem tanulja, hanem érzi. És ma is így van. Egy-egy mondat, interjú, lábjegyzet, utalás felbukkan – és ha ott megmozdul bennem valami, utánanézek. Ha okos a gondolat, belekóstolok. Ha megfog, maradok. Így került a kezembe Coveytől A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása. Illetve: így vettem kézbe – minden ellenérzésem ellenére. Mert a címe… hát, hogy is mondjam szépen? Egy kicsit olyan, mintha egy amerikai bullshitgép köpte volna ki.
És mégis:
Ez a könyv jó emlékeztető arra, amit már régen tudunk – csak közben elfelejtettük. Az önfejlesztés nem azt jelenti, hogy baj van veled. Hanem hogy komolyan veszed magad.
És igen – ehhez kellenek új gondolatok. Lehet, hogy tíz éve már hallottál valamit. Húsz éve már olvastad. De most másképp érted. Mert te is más vagy. A gondolat nem porosodik. De te változol. És ha újra találkozol vele – egy könyvben, egy mondatban –, már nem ugyanaz a találkozás. Mert most máshol tartasz az életedben.
Ezért fontos, hogy frissítsd a saját szoftvered. Nem csak azért, hogy „fejlődj” – hanem hogy ne ragadj bele egy régi verziódba. Az önfejlesztés nem divat. Az önfejlesztés: karbantartás. A belső rendszerfrissítés, amit nem látsz kívülről, de nélküle lefagy minden. Lassul a gondolkodás. Beragadnak a döntések. És egy idő után elhiszed, hogy ez az élet rendje. Pedig nem az.
Nem fogom most felsorolni Covey „hét szokását”. Megtehetném, gyorsan végig lehetne pörgetni, ahogy sokan szokták: egy lista, pár kulcsszó, „inspiráló” szlogenekkel. De engem nem elsősorban ez fogott meg benne.
Inkább megmutatok néhány gondolatot belőle, amelyeket azóta is dédelgetek a lelkemben. És pontosan ezért írom ezt a cikket, hogy neked elmondhassam. Az, ami nem tanács, hanem felismerés volt. Nemcsak hasznos, hanem igaz. Talán nem úgy, ahogy ő írta – hanem ahogy én értettem.
Proaktívitás Covey szerint– Nem az vagy, ami történik veled, hanem amit kezdesz vele. „A szabad akarat nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz. Azt jelenti, hogy bármi történik is veled, te döntöd el, hogyan reagálsz rá.”
Ez az a pillanat, ahol nem lehet kifogás mögé bújni. Ahol már nem lehet azt mondani: „így neveltek”, „ilyen vagyok”, „ezt hoztam otthonról”, „nekem ez nem megy”.
A proaktívitás nem azt jelenti, hogy mindig erős vagy. Nem azt, hogy nem félsz, nem hibázol, vagy nem akarsz néha elbújni a világ elől. Hanem azt, hogy vállalod a döntést a következő lépésedért. Nem az ösztöneid visznek – hanem a tudatosságod. Ez az a pont, amikor rájössz: nem kell „visszavágnod”, nem kell „megúsznod”, nem kell „túlélni” – mert választhatsz mást. És ez néha sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik.
Néha ez csak annyi, hogy nem szólsz vissza. Vagy hogy nem válaszolsz azonnal. Vagy hogy nem sodródsz bele valamibe, amit csak azért csinálsz, mert „így szoktad”.
A proaktívitás nem mindig látványos. Nem feltétlen lesz belőle poszt. De jelenlét. Döntés. Tudatosság és csend. És egy belső érzés, hogy élsz.
Covey szerint „A hatékonyság nem abból fakad, hogy mindent elvégzünk. Hanem abból, hogy azt csináljuk, ami valóban számít.”
És itt jön a csavar: biztos vagy benne, hogy tudod, mi számít? Mert ha nem tudod, vagy kétségeid vannak, akkor állandóan tüzet oltasz. Minden kérés sürgős lesz. Minden határidő szent. És közben elfelejted, mi az, amit te akartál. Ha volt egyáltalán valaha olyan. Ezért nem naptárra van szükséged először – hanem belső értékrendre.
Ahogy Covey fogalmaz nem az idődet kell beosztanod, hanem az életedet. És ez nagyon más mintha csak hatékony akarnál lenni. Mert lehet, hogy reggeltől estig pörögsz – csak épp nem jó irányba haladsz. Nem a saját utadon mész, mások elvárásait követed. És közben te magad elveszel. Ez nem azt jelenti, hogy önzőnek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy tudni kell, mitől vagy önazonos. Mert ha nincs belső rend, kívül mindig káosz lesz. És ha mindenre igent mondasz, az egy idő után ugyanaz, mintha semmire sem mondanál nemet.
„A menedzsment Covey szerint a feladatok frappáns végrehajtása. A vezetés pedig annak eldöntése, hogy mi a megfelelő irány.”
Ez az a rész, ahol remélem, hogy megállsz egy pillanatra. Mert lehet, hogy minden flottul megy. Jól osztod be az időt, projekteket viszel, embereket mozgatsz. De vajon jó irányba mész– vagy csak ügyesen haladsz valami felé, ami nem is a tiéd?
A szerző szellemesen fejezi ki ugyan, de a lényeget tekintve egyáltalán nem is olyan vicces, hogy:
„Sokszor gyorsan és ügyesen mászunk felfelé a létrán, de sajnos nem vesszük észre, hogy rossz falhoz támasztottuk.”
Vagy még keményebben:
„A menedzselés irányítás nélkül olyan, mint amikor napozóágyakat rendezgetsz a Titanicon.”
Vezetés az, hogy tudod, mire mondasz igent. Ez az a pont, ahol Covey azt ajánlja: nézd meg az életed különböző szerepeit. Ne csak azt, hogy mit csinálsz – hanem, hogy ki vagy, és ki szeretnél lenni. Mert nem tudsz mindent egyszerre. És nem is kell.
De ha minden szerepednek egyszerre akarsz megfelelni, akkor előbb-utóbb egyikben sem leszel igazán jelen. Ezért fontos, hogy a saját értékeidhez tedd vissza a mércét.
Ne mások igényeihez. Ne a határidőkhöz. Ne a látszathoz, hanem ahhoz, hogy te kiként akarsz megjelenni a saját életedben.
„Ha lenne hat órám egy fa kivágására, az első négyet azzal tölteném, hogy megélezem a fűrészt.”– írja Covey, és ezzel jól fejbe is kólint bennünket.
Mert ez az, amit rendszeresen elfelejtünk. Hogy nem mindig több erő kell – hanem élesebb eszköz. És az eszköz ebben az esetben te vagy. Teljesítménykényszeres világunkban szinte bűntudattal mondjuk ki, ha pihenni szeretnénk. Ha egy napot nem csinálunk „semmit”. Ha csak vagyunk. Ez az a idő, amikor visszatalálsz magadhoz, és összeszeded azt, ami a rohanás közben szétesett vagy el is veszett.
Stephen R. Covey négy területet emel ki, ahol érdemes rendszeresen megújulni:
Ez nem „wellness”. Ez üzemeltetés. Ha ez nincs, minden mást is nehezebb csinálni.
És a legrosszabb: egy idő után már nem is tűnik fel, hogy elfáradtál. Csak valahogy minden homályosabb. A döntések nehezebbek. A kedved is lapos, a motiváció meg, ha volt is, már elszivárgott. És akkor elkezdesz keresni valami gyors megoldást: egy új appot, egy új módszert, egy új embert, aki „visszahoz”. Pedig sokszor „csak” az hiányzik, hogy kapcsolódj kicsit önmagadhoz.
Na, pont nem erre vagyunk szocializálva. Mert amit tanultunk – otthon, iskolában, társadalomban – az a verseny volt. A jobb és a rosszabb harca. A győztes-vesztes felállás. „Ha te nyersz, én veszítek” logika. Már gyerekkorunktól úgy élünk, hogy valakinek mindig le kell maradnia. És a legjobb esetben is csak kompromisszumokra törekszünk – ahol mindenki egy kicsit enged, és így egy kicsit veszít.
Ezért tűnik szinte naivnak, már-már utópisztikusnak, amikor valaki azt mondja: lehet másként is. És ekkor jön Covey – ezzel az egész rendszerrel szembe menve –, és kimond valamit, amit nehéz elhinni, de még nehezebb elfelejteni:
„A nyer-nyer azt jelenti, hogy mindkét fél győz. Nem a másik ellen, hanem vele együtt.”
Ez azt jelenti, hogy mindenki elégedett lesz. És nem azt, hogy feláldozzuk magunkat a másik kedvéért. Olyan megoldást keresünk, ahol egyikünk sem veszít, amelyben egyikünk értéke sem sérül. Ez egy hozzáállás. Egy világnézet. Egy emberkép. Azt mondja: nem azért létezem, hogy leuraljalak – és te sem azért, hogy kihasználj. Nem nullösszegű játszmát játszunk, ahol az egyikünk győzelme automatikusan a másik veresége.
A legtisztább, leghatékonyabb út minden kapcsolathoz, ami hosszú távon működni akar.
Párkapcsolatban. Munkában. Barátságban. Vezetésben.
Ehhez viszont két dolog kell:
Tudni, mit akarok. Tudni, mit nem adok fel. És közben nyitottnak maradni. Ez nem gyengeség. Ez nagyon is tudatos erő. Mert abban a világban, ahol reflexből versenyzünk, nagyon bátor dolog azt mondani: „Nem akarok nyerni – csak együttműködni. És nem akarok alulmaradni – csak kapcsolódni.” Ez az a pont, ahol a kommunikáció nem technika, hanem emberi méltóság. Ahol a másik nem akadály, hanem résztvevő. És ha ezt tényleg megértjük, akkor nem csak konfliktusokat oldunk meg – kapcsolatokat építünk.
Amit itt olvastál, az nem összefoglaló volt.
Nem tartalomjegyzék. Nem kivonat.
Csak pár gondolat – azok közül, amiket most, ebben az élethelyzetben fontosnak éreztem.
Ez a könyv nem attól különleges, hogy új dolgokat mond. Hanem attól, hogy úgy szedi össze a régieket, hogy közben új emberként nézel rájuk. Nem megmond, hanem emlékeztet. Nem siet, nem akar meggyőzni – csak eléd tesz egy tükröt, és azt mondja:
„Nézd meg magad ebben.” És ha időt adsz neki – ha időt adsz magadnak –
akkor észre fogod venni, hogy ez nem egy könyv volt, hanem egy belső beszélgetés.
Ez most csak egy kis ízelítő volt. De ha egyszer kezedbe veszed, még sokkal több réteg vár benne.
Olyan gondolatok, amik nem tetszeni akarnak, hanem elgondolkodtatni.
És olyan mondatok, amik nem okosak – hanem igazak.
És pont ettől működik.
Felépítetted a birodalmad. Megvan minden. És mégis üres vagy. Nem biztos, hogy válság ez – lehet, hogy ébredés. De egy biztos: nem úszhatod meg a kérdést, amit eddig próbáltál elkerülni. Hova tűntél közben?
Az élethazugságok alattomosan lopakodnak be az életünkbe, és csapdába ejtenek minket. Miért ragaszkodunk hozzájuk, ha tudjuk, hogy boldogtalanná tesznek? Ideje felszínre hozni az igazságot, és végre kiásni magunkat ebből az ördögi körből.
A komfortzóna a legkényelmesebb hely, ahol élhetsz. Itt minden ismerős, biztonságos, kiszámítható. Nem ér meglepetés, nem kell kockáztatnod, és a stressz szinte minimális. Csábító, igaz?
Az üresség nem azért jön, mert nincs elég pénzed, hanem mert elfelejtetted, hogy a boldogság nem a birtoklásból, hanem a kapcsolatokból, az értelmes célokból és önmagad megértéséből fakad.
„Csináld ezt 30 napig, és az életed megváltozik!” „5 egyszerű lépés a boldogsághoz!” „A siker titka, amit eddig titkoltak előled!” Ismerős szlogenek, ugye? Tele van velük az internet, és tele van velük az elméd.
Az elvárások mindig ott vannak körülöttünk. Családi, társadalmi, kulturális nyomás formálja az életünket gyerekkorunktól kezdve. „Legyél jó tanuló!” „Legyél sikeres!” „Legyen házad, családod, karriered!”
Legyél az elsők között, akik hozzáférnek a tartalmaimhoz!
Ha őszintén válaszoltál rá, az már önmagában óriási dolog.
Innen már nincs hova bújni.
De van merre elindulni.
Mert egy válasz még nem változtat meg mindent. De egy döntés igen.
