Lanteri Edina

Rólam

Dr. Lanteri Edina vagyok. Az alkalmazott nyelvészet doktora, és több mint hat évig tanítottam a Szegedi Tudományegyetemen. A szociolingvisztika érdekelt, megéretni, hogyan formálják a szavak a valóságunkat, és hogyan építjük fel a társadalmi maszkjainkat. A coachingban ma ugyanezt a precizitást használom: a doktori címem nem egy poros oklevél a falon, hanem a képesség, hogy mérnöki pontossággal lássak át a süketelésen. Lehántjuk azokat a történeteket és magyarázatokat, amiket önmagadnak mesélsz, hogy végre meglássuk a nyers tényeket. Mindig ezt az intellektuális és emberi kihívást kerestem. Azt a borzongást, amit akkor éreztem, amikor Izlandon futottam egy hófödte, napsütéses hegytető felé. Bár a csúcs karnyújtásnyira tűnt, sohasem értem el. Mégis, a feladat csodálatos volt. Egyszerre tanított önfegyelemre, kitartásra, és arra, hogy a por, ami rám ragad, a jéghidegben szikrázó napsütés, az apró kavics, ami feltöri a lábam, nemcsak a folyamat része, hanem a lényege.

Ezt a filozófiát hozom a coachingba is. Az ügyfeleim a saját útjukat járják, ahol nem a csúcs olcsó illúziója a lényeg, hanem az, amit a nehéz terepen tanulnak meg önmagukról. Nem hiszek instant csodákban, de abban igen, hogy egy őszinte felismerés képes megváltoztatni egy életet.

Ez a munka nekem nemcsak hivatás, hanem az életem tükre. Gyermekként a sors olyan viharokba vetett, amik egy regény lapjait tennék izgalmassá. Az út nem volt rövid, és nem is volt könnyű. Éveken át dolgoztam azon, hogy kilépjek a reménytelen élethelyzetemből. Az ellógott tesióráktól eljutottam a maratoni távig, a tálca cipelésétől pedig az egyetemi katedráig.

Az életem során megtanultam, hogy a legfontosabb dolog az, hogy békét kössünk önmagunkkal, hogy elfogadjuk, ahol vagyunk, és amit elértünk. Ez nem ajándék, és nem is egy szerencsés fordulat eredménye, hanem kemény munka, hosszú évek önreflexiója, és időnként fájdalmas felismerések összegzése. 

Gyere el hozzám Olaszországba, Chioggiába!

Nem wellness, nem menekülés és nem Instagram-hétvége. Inkább néhány nap a tenger mellett, ahonnan nem tudsz ugyanúgy visszatérni a régi életedbe.

Kiscsoport. Tenger. Valódi beszélgetések. És néhány nap, amikor végre nem kell úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Chioggia nem csodát ígér, csak teret arra, hogy végre meghalld magadat. A legközelebbi időpont: október 23–25.

Szállással és étkezéssel együtt · A részletekről emailben írok.

„Úgy szeretnék élni, ahogyan élek.”

Nem foglak megmenteni

Lehet, hogy arra van szükséged, hogy végre kimondj valamit, amiről évek óta próbálsz nem tudomást venni. Vagy felismerd, hogyan árulod el saját magad újra és újra ugyanazokban a helyzetekben. És az is lehet, h egyszerűen csak elfáradtál abban, hogy úgy csinálj, mintha élnél, miközben belül már te sem vagy kíváncsi magadra.

Az online ülések során nem kapsz kész válaszokat tőlem, és motivációs idézetekkel sem próbállak majd megjavítani. De biztosan lesznek kényelmetlen, fájó és odab@szós kérdések. Nem, nem leszek érzéketlen, de azt sem hagyom, hogy tovább hazudj magadnak arról, h jóvanezígy.

Te, vagy senki más

A munkám során több önismereti és pszichológiai szemléletet – köztük az NLP, a Gestalt és a tranzakcióanalízis alapú megközelítéseket – hívok segítségül. De nincsenek csodák, és varázspálcaként működő módszereket sem ismerek.

Nem az a célom, hogy újabb hangzatos szakkifejezésekkel gazdagítsam a szótáradat, hogy a következő elakadásodnál azt mondhasd: „tudtam, csak nem sejtettem”. Az elmélet nem fog megmenteni.

Az a célom, hogy kevesebb magyarázkodással, kevesebb megfeleléssel és jóval kisebb belső zajjal légy jelen. Hogy ne csak kívülről tűnjél élőnek, hanem belül is megszülessen az az érzés: van élet a halál előtt.

Eszközök hozzá

Az Egy kíméletlen coach empatikus tanácsai – Hogyan legyél önmagad című könyvem és a hozzá kapcsolódó munkafüzet nem motivációs olvasmány, inkább egy  kíméletlen tükör. Időnként biztos, hogy  kényelmetlen lesz belenézni. Nem fog megmenteni, de előfordulhat, hogy végre őszintén ránézel arra, amit évek óta kerülgetsz.

Nem ígér gyors megoldásokat, de ha készen állsz arra, hogy szembenézz önmagaddal, és tényleg megdolgozz a változásért, ezek az eszközök segíteni fognak.

Az út hosszú és néha rögös, de ha elindulsz rajta, te is elérheted azt a pillanatot, amikor kijelentheted:

Úgy szeretnék élni, ahogyan élek.

Ha a tested tudna beszélni, mit kérne, hogy hagyj már abba?

Gratulálok.

Ha őszintén válaszoltál rá, az már önmagában óriási dolog.

Innen már nincs hova bújni.
De van merre elindulni.

Mert egy válasz még nem változtat meg mindent. De egy döntés igen.

👉 Készen állsz egy őszinte, ingyenes coaching beszélgetésre?