Karácsony, a gyertyafényes aknamező

Tényleg a Jézuskát várod – vagy csak azt, hogy vége legyen?

A karácsony elvileg az örömről, a szeretetről és a békéről szól. A valóságban viszont sokszor inkább a kapkodás, a konfliktusok és az idegösszeomlás ideje.

Minden évben újra és újra elhisszük, hogy most majd történik valami nagyon jó. A Jézuska végre beteszi a megoldást a fa alá. Dacára annak, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy ez bizony nem így működik. Ez az egész kivilágított, csillagszórós csimbum cirkusz arról szól, hogyan éljük túl az ünnepeket, vagy legalább tartsuk fenn annak a látszatát, hogy minden rendben van.

Mégis minden évben gyermeki áhítattal várjuk azt a csodát, ami aztán soha nem érkezik meg. Mert a karácsony nem a megoldás, sőt még csak nem is része, hanem egy érzelmi és társadalmi nagyító, amely felnagyítja mindazt, ami már ott van bennünk és körülöttünk, az életünkben, azaz a meglévő feszültséget, az elvárásokat és a hiányt.

Családi elvárások: Az érzelmi robbanásveszély

„Miért nem hívod meg az egész rokonságot?” „Miért nem főzöl öt fogást, mint a nagyi?”

Az ünnepek során szinte kötelezővé válik az összezártság, ami nemcsak az ajándékokat, hanem a régi sérelmeket is felszínre hozza. Az asztal körül nemcsak a vacsora, hanem a kimondatlan elvárások és a generációs különbségek is terítékre kerülnek.

Jelentkezzen az, akinek nincs olyan rokona, szerette aki  „csak jót akar”. És így minden évben eljön az a pillanat, amikor már nem az ajándékokat bontjátok ki, hanem a régi sérelmeket. Ki mit, és hogyan kúrt el című egész estés műsor, aminek aztán a megemésztéséhez több idő kell, mint a bejglivel lefojtott töltött káposztás halészlének.

És ha mindez nem lenne elég, végig azt érzed, hogy el kell rejtened a valódi érzéseidet, csak hogy elkerüld a konfliktust. Úgyhogy ez minden csak nem ünnep, inkább egy érzelmi aknamező.

 

karácsonyi stressz és párkapcsolati konfliktus az ünnepek alatt

Idő- és pénzhiány: Az ünnepi stressz láthatatlan bűnösei

Megsúgom, hogy az ünnep legnagyobb költsége nem az ajándékok ára vagy a vacsora, hanem az, amit azért fizetsz, hogy eljátszd a szerepedet ebben a komédiában. Elhitetve magaddal és a világgal, hogy van időd, pénzed és energiád egyszerre mindenre.

A legtöbben már december elején azon aggódnak, hogyan férjen bele minden: az ajándékok, a fa, a menü, az utolsó simítások. Mintha lenne tartalék.

A kereskedelem ünnepe: Hol van az igazi karácsony?

Nem azért költünk ennyit karácsonykor – gyakran hitelre és erőn felül –, mert bárkinek is szüksége lenne rá, hanem mert kompenzálni próbáljuk azt, ami egész évben hiányzott.

A jelenlétünket. Az odafigyelésünket.

A helyzet abszurditása éppen az, hogy mindez azért hiányzik, mert elhittük: a szeretet olyasmi, amit a fa alá lehet tenni és nem valami, amihez jelen kell lenni.

Tegye mindenki a szívére a kezét: Az ajándékozással nem teszünk mást, mint kiszúrjuk a szemüket valami aktuális gagyival. Valami olyasmivel, amit legkésőbb néhány hónap múlva már el is felejtenek. És ami a legfájóbb, hogy közben mi magunk nem vagyunk elérhetőek. A telefonunkkal babrálunk, a konyhában rohangálunk, vagy éppen azon stresszelünk, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie.

Az igazi emlékek nem tárgyak

Emlékszel még, mit kaptál karácsonyra gyerekként? Valószínűleg nem. De arra talán igen, amikor a szüleid egyszer – ha csak egyszer is – leültek veled játszani. Azokra a pillanatokra, amikor igazán figyeltek rád, és érezted, hogy fontos vagy nekik.

Az igazság az, hogy nem az ajándék, hanem a figyelem az, amire akár évekkel később is, emlékezni szoktunk. Egy tartalmas beszélgetés, a közös játék, egy mosoly – ezek azok az élmények, azok a féltve őrzött kincseink, amelyekbe egész életünkben kapaszkodni fogunk.

Egy kisfiú egyedül játszik egy egyszerű játékkal, karácsonyi fényekkel a háttérben

A magány paradoxona az ünnepek alatt

Az ünnepek alatt sokan érzik magukat magányosnak – még akkor is, ha emberek veszik őket körül. Ez az érzelmi elszigeteltség talán a legfájdalmasabb, mert ilyenkor azt várjuk, hogy a karácsony betöltse azt az űrt, amit év közben elkerülünk.

A szeretet ünnepe helyett sokak számára a kapcsolatok felszínessége, a valódi kapcsolódás hiánya válik nyilvánvalóvá. Ez az a magány, amit nem tud elrejteni sem egy tökéletesen feldíszített karácsonyfa, sem a legdrágább ajándék.

Karácsonyi szeretet és gondoskodás a hideg télben

Ünnepeljünk úgy, hogy az értelmet nyerjen

Más kultúrák ünnepeit átvesszük, miközben hagyjuk, hogy a sajátjaink kiürüljenek. A locsolkodás húsvétkor ciki, de a Halloween töklámpással és jelmezekkel bezzeg belefér.

Miközben a formákat lelkesen átvesszük, a tartalom valahogy mindig elmarad. És talán pont ezért olyan beszédes az a kevés ünnep, amelyik nem akar többnek látszani annál, ami: a hálaadás. Egy olyan nap, amely nem az ajándékokról, nem a tökéletességről szól, hanem egyszerűen arról, hogy hálát adunk. Hálát az életért, a családért, a barátokért, az asztalért, amely köré leülhetünk.

Egy család együtt süt karácsonykor, nevetve és liszttel bohóckodva egy barátságos konyhában.

Miért ne tehetnénk ezt meg karácsonykor? Miért ne szólhatna  az ünnep arról, hogy egy pillanatra megállunk, és hálát adunk azért, hogy van mit ennünk, van tető a fejünk felett, és vannak emberek, akikkel ezt megoszthatjuk? 

dr. Lanteri Edina life és business coach logo

Várlak szeretettel, hogy az ünnep idén ne csak túlélhető legyen, hanem valódi.

Ha van olyan, akinek erre most szüksége lenne, küldd el neki – olvasni és hallgatni is lehet.

Olvass tovább

Maximalizmus egy poros bábszínpadon: egyetlen marionett lóg némán az elmaradt előadás díszletei között.

Tökéletesség vagy boldogság? A maximalizmus csapdája

A maximalizmus a legnagyobb hazugság, amit az életeddel kapcsolatban valaha elhittél, azaz ha elég keményen hajtasz, egyszer majd elég jó leszel. Pedig éppen ez az, ami megakadályoz. Te vagy az a könyörtelen bíró, aki minden nap halálra ítéli a saját boldogságát. Egy lassú, kegyetlen, soha véget nem érő önsorsrontó merényletben.

Olvass tovább
Megbékélés egy régi emlék felett – időskéz lapoz fel egy könyvet, benne egy préselt virággal.

Amikor már „úgyis mindegy”… a megbékélés csendje – búcsú önvádtól, haragtól, félelemtől

Egy írás a megbékélésről, azoknak, akik már nem újrakezdeni akarnak, hanem elengedni – és végre elfogadni azt, ami volt. Legfőkképpen önmagukat. Úgy, ahogy vannak. Ahogyan az évek és a bejárt út formálta őket. Ráncosan, fáradtan, öregen. Egy olyan élet vége felé, ahol minden ráncért meg kellett dolgozni, és egyetlen ősz hajszálat sem adtak ingyen.

Olvass tovább
Egy magányos szék áll a távolban, egy őszi tájon, elszáradt növényekkel és foltokban hóval borítva. Az elmélkedés és csend szimbóluma.

Magány vagy belső béke? Az egyedüllét erejének felfedezése

A magány nem a vég, hanem egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, elengedjük a múltat, újraépítsük a kapcsolatokat, és megtapasztaljuk az adás erejét. Ez a cikk segít felfedezni, hogyan találhatunk békét az egyedüllétben, hogyan adhatunk és kaphatunk szeretetet – akár a legkisebb gesztusokkal is.

Olvass tovább

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Mit tanultál meg a gyerekkorodban a boldogságról – és mikor érezted utoljára jogosnak?

Gratulálok.

Ha őszintén válaszoltál rá, az már önmagában óriási dolog.

Innen már nincs hova bújni.
De van merre elindulni.

Mert egy válasz még nem változtat meg mindent. De egy döntés igen.

👉 Készen állsz egy őszinte, ingyenes coaching beszélgetésre?