Ez a cikk egy háromrészes túlélőkalauz második része. Ha még nem olvastad az elsőt, javaslom, hogy olvasd el azt is. Abban azokról a legelső napokról volt szó, amikor még nem kell erősnek lenni, csak lélegezni és túlélni.
– miért ne szívasd magad a közös emlékekkel az elején
– hogyan húz vissza egyetlen üzenet is, ha még kapcsolatban maradtok
– miért csalóka a közösségi média és mit látsz valójában az exed posztjaiban
– hogyan torzítja a nosztalgia a valóságot
– miért nem kell bűntudattal visszanézned, és miért nem segít, ha felmentéseket keresel neki
Ez a második rész már rólad szól. A testedről, az idegrendszeredről, az alvásodról. Arról, hogyan vigyázz magadra akkor is, amikor nincs kedved semmihez. Arról, hogy nem kell „jól gyászolnod”, csak valahogy túlélned.
A szakítás utáni első hetekben minden egyes tárgy, ami hozzá köt, csak még mélyebbre lök. Egy pulcsi, egy közös kép, egy üzenet a telefonodon – ezek mind olyan apróságok, amik feleslegesen tépik fel a sebet. Nem kell kidobni – most ne hozz végleges döntést! Sokan szakítás után dühből vagy fájdalomból kidobnak mindent, aztán később megbán(hat)ják.
Most nem kell végleg megszabadulnod ezektől a dolgoktól. Most csak rakd el őket egy dobozba, tedd be egy szekrény mélyére, hogy ne legyenek szem előtt. A múltad a tiéd. Lehet, hogy most fáj, de eljön a pillanat, amikor már nem így érzed. És akkor már látni fogod, hogy ami történt, az az életed része volt. Nem kell eltörölnöd.
Egyszer majd eljön az idő, amikor tudni fogod, hogy minden, amit kaptál, amit adtál, amit megtanultál, hozzátett ahhoz, aki ma vagy. Most nem a múltat kell eltörölni, hanem a fájdalmat kell kezelni. Ez a különbség.
Most nem normális időszakot élsz, úgyhogy ne várd el magadtól, hogy normálisan működj. Lehet, hogy napok óta nem ettél rendesen. Lehet, hogy a fürdés is kihívásnak tűnik. Lehet, hogy a nikotin, az alkohol vagy más menekülőutak most túl nagy szerepet kapnak. Nem hibáztatlak. Ez az a szakasz, amikor minden szétesik. Ha az ágyból sem akarsz kikelni, akkor feküdj ott – de próbáld túlélni! Ha most képtelen vagy normálisan enni, sportolni, emberekkel találkozni, az teljesen rendben van. Nem kell azonnal összeszedned magad. Ha megteheted, hogy egy pár napig az ágyban maradsz, akkor maradj ott. Ha kell egy hét, akkor kell egy hét. Ez is része a gyógyulásnak. De közben próbáld magad életben tartani.
Ha nem tudsz enni: csak rágj el egy pár falatot és igyál néha vizet. Ne próbálj tökéletes lenni. Csak próbáld túlélni. Ez a szakasz is véget ér. Ez most a fájdalom szakasza. Az a természetes, hogy nem úgy működsz, mint normális körülmények között. De a tested most is ott van, és ha teljesen figyelmen kívül hagyod, az csak mélyebbre visz. Ha most csak a minimumot tudod megtenni, az is valami. Az a fontos, hogy legyen valami, ami átlendít a következő órára, napra.
Nem vagyunk egyformák. A szakítás feldolgozása mindenkinek másképp működik, és az sem mindegy, hogy épp melyik szakaszában vagy a gyásznak.
Van, akinek jól esik, ha meghallgatják, ha újra és újra elmesélheti, hogy mi történt. Másokat pont ez fáraszt ki teljesen.
Van, aki szereti, ha együtt utálhatják az exet, és van, aki ettől csak még rosszabbul érzi magát.
És van olyan is – ez is teljesen rendben van –, aki nem akar magyarázkodni, beszélgetni, elemezni, csak legyen vele valaki szép csendben.
Bármelyik verzióhoz jogod van!
Tudnod kell, hogy bármelyik érzés teljesen normális. Ha beszélni akarsz, beszélj. Ha csendre van szükséged, jogod van ahhoz is. Senki nem várhatja el tőled, hogy a „helyes módon” gyászolj. A barátok sokszor nem tudják, hogyan kellene segíteniük. Van, aki túlzásba esik, és minden percben rád ír, hogy „Minden rendben? Ugye nem sírsz?”, van, aki kerül, mert nem tudja, mit mondjon, és van, aki csak jót akar, de totál nem azt adja, amire szükséged lenne.
Ezért mondd el, mire van szükséged.
Ha azt szeretnéd, hogy csak üljenek veled egy kanapén és nézzetek sorozatot, ezt mondd. Ha beszélni akarsz, de nem akarod a „Jajj, szegénykém!” típusú együttérzést, akkor mondd meg azt is. Senki sem gondolatolvasó. Nem kell minden barátoddal végigcsinálni ezt. De legyen legalább egy ember, akinek bármikor írhatsz, hogy „Nagyon szar, csak mondd, hogy elmúlik”, vagy akinek csak annyit kell mondanod: „Kell egy filmnézős este, de ne beszéljünk róla.”
Nem kell, hogy mindig ott legyen – de tudnod kell, hogy ha kell, számíthatsz rá.
Most nem az a dolgod, hogy megértsd őt, hanem hogy túléld a szakítási utáni első pár napot, hetet.
Sokan ilyenkor beleűzik magukat az önsanyargatásba, mert azt hiszik, hogy „túl kéne már lennem rajta”, „nem kéne sírnom”, vagy hogy az egyetlen helyes út az, ha kemények maradnak.
De gondolj bele: ha egy barátoddal éppen szakítottak, mit mondanál neki? Azt, hogy „Hagyd abba a sírást, ne nyavalyogj, dolgozz inkább vagy szedj fel valakit!”?
Nyilván nem. Támogatnád.
Megengednéd neki, hogy érezzen.
Akkor magaddal miért nem teszed ugyanezt? Ne hajtsd bele magad a „túlélési versenybe.” Sok ember szakítás után erőből akarja megoldani a fájdalmat.
Ha egy barátod csinálná ezt, mit mondanál neki?
Akkor magadnak miért nem mondod ezt? Inkább kérdezd meg magadtól: most mi esne jól?
Nem tudod, mit kellene tenned? Akkor ne a fejeddel gondolkodj, hanem a szíveddel.
Bármi legyen is a válasz, hallgass rá. Most nem az a dolgod, hogy „összekapd magad”, hanem hogy túlélj – és ehhez az is kell, hogy megengedd magadnak az érzéseidet.
Nagyon egyszerű:
Most te vagy az, aki támogatásra szorul. Ha most csak magaddal foglalkozol, az nem önzőség, hanem önvédelem.
Minél inkább erőlteted, annál rosszabb lesz.
Sokan pánikolni kezdenek, ha napokig nem alszanak rendesen a szakítás utáni gyászban, pedig ez teljesen normális egy ilyen érzelmi sokk után. Az agy pörög, nem tud leállni – ez nem azt jelenti, hogy valami baj van veled, hanem hogy feldolgozási fázisban vagy.
Ha valami biztosan ront a helyzeten, akkor az az, hogy óránként ránézel a telefonodra, hogy „basszus, már csak 4 órám van aludni…” Ez csak fokozza a stresszt.
Ne erőltesd az elalvást – csak engedd, hogy a tested pihenjen.
A fordított pszichológia pont ezért működik: ha leveszed a nyomást arról, hogy aludnod KELL, akkor az elalvás is könnyebben jön. Ha csak csukott szemmel fekszel és „hallgatod a filmet” (vagy egy hangoskönyvet, relaxációs zenét, bármit), az már önmagában is segít.
Ha órák óta forgolódsz, és csak egyre frusztráltabb vagy, akkor inkább kelj fel, csinálj valami mást. Igyál valami meleget, olvass pár oldalt egy könyvből, írj ki magadból egy gondolatot – csak ne erőszakold az alvást, mert az soha nem működik.
Szakítás után az agyad folyamatosan pörgetni fogja a fájdalmat. 100 gondolatból 100 róla szól. Mit mondhatott volna másképp? Mi lett volna, ha máshogy reagálsz? Vajon gondol-e rád? Már mással van? Ezt most nem lehet teljesen kikapcsolni – de időnként meg lehet állítani. A mantra ebben segít. Muszáj néha parancsolnod az elmédnek, hogy ne gyötörjön tovább. Az elején persze szinte lehetetlen – de idővel tudatosan is törekedned kell rá.
A mantra egy ismétlődő mondat vagy szöveg, amit előhívhatsz, amikor már túl sok a fájdalom. Ez lehet:
A lényeg, hogy amikor észreveszed, hogy bántod magadat bizonyos gondolatokkal, akkor tudatosan kapd elő a mantrádat.Hogyan használd? Amikor észreveszed, hogy megint elindult az önkínzó gondolatspirál, akkor állítsd meg:
Nem lehet valamire nem gondolni – de lehet valami másra gondolni helyette. Ez a mantra a te kapaszkodód.
Ha volt erőd végigolvasni ezt a cikket, az már önmagában egy nagy lépés magad felé. Mert azt jelenti: dolgozik benned az életösztön. Még ha most fáj is, képes vagy tenni magadért. És ez számít igazán.
És ha most túl sok ez az egész egyedül: nem kell egyedül csinálnod. Ha úgy érzed, beszélnél valakivel, foglalj időpontot coaching ülésre – egy biztonságos térben, ahol nem kell megfelelned senkinek.
A szakítás utáni önismeret nem csak a továbblépésről szól, hanem arról is, hogy megértsd, ki voltál a kapcsolatban – és ki vagy most nélküle. Ez a cikk segít felismerni, milyen szerepeket játszottál, mit tanultál magadról, és hogyan építheted újra önmagad úgy, hogy közben hű maradj hozzád.
Túlélési kalauz szakítás után III. – Ez a rész segít megengedni magadnak azt, amit érzel. Nem kell fejlődni, nem kell jobban lenni. Csak fájni. Ordítani. Elengedni. És tudni: ez is a gyógyulás része.
Szakítás után nem kell erősnek lenned. Ez az elsősegély-cikk kapaszkodókat ad az első hetek túléléséhez: hogyan ne szívasd magad még jobban, miként védd magad a közösségi média vagy a „csak néha beszélünk” csapdájától – és miért fontos, hogy most csak magaddal legyél empatikus.
A szakítás után az elengedés a legnehezebb lépés. Miért ragaszkodunk ahhoz, aki már nincs velünk? A kötődés, az illúziók és a megszokás szerepe a szakítás feldolgozásában – gyakorlati tanácsok és pszichológiai háttér a továbblépéshez.
A szakítás után nem az fáj a legjobban, hogy elment. Hanem az, hogy soha nem is volt igazán ott. Hogy te hittél benne, ő pedig csak hagyta. Hogy te szerettél, ő pedig csak maradt, amíg kényelmes volt. De mi marad belőled egy kapcsolat után, ha végül csak önmagadat kell összeszedned a darabjaidból?
Szeretet és gyűlölet – két érzelem, amelyek ellentétesek, mégis gyakran egyszerre léteznek bennünk. De hogyan birkózhatunk meg ezzel a kettősséggel, és mit árul el mindez rólunk? Fedezd fel, miért természetes, mégis gyönyörű ez az ellentmondás az emberi lélekben!
Legyél az elsők között, akik hozzáférnek a tartalmaimhoz!
Ha őszintén válaszoltál rá, az már önmagában óriási dolog.
Innen már nincs hova bújni.
De van merre elindulni.
Mert egy válasz még nem változtat meg mindent. De egy döntés igen.
