Author name: qlwudhrw

Valami ma másképp született. Egy buboréknyi ragyogás, ami verssé állt össze. Olvasd el, vagy hallgasd meg — a lap aljára görgetve.

A szégyen nem az igazság, csak egy film, amit magadnak vetítesz. És miközben azt hiszed, hogy mindenki téged néz, valójában mindenki a saját mozijában ül.

A Tinder nem a szerelemről szól, hanem az illúzióról, hogy bárki bármikor lecserélhető. Egy körhinta, ahol ma te húzol balra, holnap téged húznak balra. Illúziók plázája, ahol az emberi kapcsolatokból árucikk lesz, a vágyból algoritmus, és a végén te is a kukában végzed – összegyűrve, mint egy fotó.

Sosem elég. Akár Birkint cipelsz, akár lájkokat, akár új iPhone-t: belül ugyanúgy kong az üresség. A Birkin nem rejti el a sz@rt – csak egy csicsás díszdobozt ad neki.

A maximalizmus a legnagyobb hazugság, amit az életeddel kapcsolatban valaha elhittél, azaz ha elég keményen hajtasz, egyszer majd elég jó leszel. Pedig éppen ez az, ami megakadályoz. Te vagy az a könyörtelen bíró, aki minden nap halálra ítéli a saját boldogságát. Egy lassú, kegyetlen, soha véget nem érő önsorsrontó merényletben.

Van, amikor a gyász nem ordít, csak halkan ül mellettünk – és mi mégis tudjuk, hogy mindent megváltoztatott. Akiket szerettünk, soha nem mennek el igazán. De mit kezdünk azzal a tátongó űrrel, ami utánuk marad?

Egy írás a megbékélésről, azoknak, akik már nem újrakezdeni akarnak, hanem elengedni – és végre elfogadni azt, ami volt. Legfőkképpen önmagukat. Úgy, ahogy vannak. Ahogyan az évek és a bejárt út formálta őket. Ráncosan, fáradtan, öregen. Egy olyan élet vége felé, ahol minden ráncért meg kellett dolgozni, és egyetlen ősz hajszálat sem adtak ingyen.

Önutálat. Nem csak egy érzés, hanem egy hang, ami beléd költözött. És már nem kérdez, csak parancsol. Hogy csendben maradj. Hogy ne remélj. Hogy utáld magad. Ha ismerős, ez a cikk nem csak rólad szól – érted van.

A felelősségvállalás nem önostorozás – és pláne nem önfeladás.
Ez a cikk segít különbséget tenni valódi erő és önmarcangolás között. Ha te is hajlamos vagy magadat okolni mások sorsáért, ha úgy érzed, csak akkor vagy jó ember, ha mindent te tartasz össze – akkor ez az írás neked szól.

Elmúltál ötven. Már nem kell a trombitálás – a lárma. Most a csendes dallamokat keresed, a finom neszeket, amiket talán csak te hallasz. Mert ötven felett lassul a körhinta – bár a szíved ugyanúgy dobban.